Miskolc

Veresért és az autonómiáért tüntettek

  • Kovács István
  • 2012. szeptember 27.

Kis-Magyarország

Több százan tüntettek szerda este a Földes Ferenc Gimnázium régi igazgatójáért. Az eseményen ott voltunk mi is.

Több százan tüntettek szerda este a miskolci városháza előtt. Az esemény hangoztatott célja a képviselőkre történő nyomásgyakorlás volt Veres Pál igazgatói kinevezéséért – erről csütörtökön dönt az önkormányzat. Az ügy – általunk is megírt – előzménye, hogy 2011-ben a kormánypárti önkormányzat ki akarta cserélni a Földes Ferenc Gimnázium névtábláját Széchenyi Istvánra, a szándék ellen az öregdiákok 40 ezer tiltakozó aláírást gyűjtöttek. Veres Pál igazgató akkor azt mondta: a társadalmi akaratot mérlegelni kell. Ezt követően a Fidesz–KDNP-többségű testület júliusban nem szavazta meg Veres újabb kinevezését, így jelenleg a korábbi igazgatóhelyettes, Fazekas Róbert megbízottként vezeti az intézményt.

A tüntetésen Fórizs Antal közgazdász az iskola „Veres-időszakban” elért eredményei közé sorolta az elmúlt öt év diákolimpiáit, amelyeken hat tanuló vett részt a Földesből, egyikőjük ezen a nyáron Washingtonból ezüstéremmel tért haza a kémiaversenyről. Dr. Hanák Éva a szülői munkaközösség vezetőjeként fejtette ki, hogy a jelenlegi tanári kar jelenti a zálogot „gyermekeik megfelelő erkölcsi és pedagógiai értékrendjének kialakulásához”. Az esemény szervezői kilenc pontból álló petíciót juttattak el a polgármesterhez, amelyben elvárják Veres Pál kinevezését. A felszólalók közt Hevesi Attila, a Miskolci Egyetem professor emeritusa, a Földes egykori tanára sem értette, miért kevés a civil szféra százszázalékos támogatása az igazgatói kinevezéshez. Szerinte a politikának egyenlőnek kell lennie a város érdekeivel, de ebben az esetben nem ez történik.

Az öregdiákok egyébként meghívták a demonstrációra a polgármestert és a Fidesz frakcióvezetőjét, Kiss Jánost is, mert petíciójukat a nyilvánosság előtt szerették volna átadni. Ők azonban nem jöttek el, Kriza Ákos inkább kiadott egy közleményt, amelyben azt üzente, hogy a januári fenntartóváltásig (ekkor az állam veszi át a gimnázium működtetését – a szerk.) a Földesbe járó diákok érdeke a nyugalom lenne. A csütörtöki közgyűlésen pedig „megfontolt, felelős döntést hoznak majd az iskolavezetői beosztások ügyében”. Kriza Ákos egyébként szerda délelőttre egyeztetésre hívta az öregdiákok tiszteletbeli elnökét, dr. Kaló Emil ny. kardiológus osztályvezető főorvost és Sivák Tamás jelenlegi vezetőt. Kaló doktor lapunknak elmondta, hogy a polgármesterrel közölték: az ő szavazataikkal került pozícióba, ezért a széles társadalmi akaratot nem hagyhatja figyelmen kívül. Hozzátette: a megbeszélésen egyértelművé vált számára, hogy már eldöntött kérdést boncolgatnak.

Figyelmébe ajánljuk